Megjelent a digitális szakadék csökkentését támogató felhívás

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Digitális szakadék csökkentése” című (GINOP-6.1.2-15 kódszámú) kiemelt projekt felhívás.

Részletes információ

Szövetség részvétele a MANORKA-programban

A Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért szervezet 2013-ban a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) felkérésére csatlakozott a MANORKA-„Önkormányzati kapacitás-építés norvég‐magyar együttműködéssel” című projekthez.

Részletes információ

NYITOK program folytatása a jövőben

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Digitális szakadék csökkentése” című (GINOP-6.1.2-15 kódszámú) kiemelt projekt felhívásban is nevesítve lettek a NYITOK Központok, mint a felnőtt kompetenciafejlesztés lehetséges helyszínei.

Részletes információ

Kulturális közfoglalkoztatás a Nyitott Tanulási Központokban

A Belügyminisztérium döntése alapján a Nemzeti Művelődési Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérszervezeteként 2015. március 1-jétől újra elindította a Kulturális Közfoglalkoztatási Programot.

Részletes információ

Sikeresen zárult a NYITOK projekt

2015. január 14-én, Budapesten került megrendezésre a sikeres NYITOK projekt zárórendezvénye a Danubius Hotel Helia rendezvénytermében. Az eseményen Balázs Ákos, projektmenedzser és Lénárd Gábor, szakmai vezető programzáró- és értékelő beszédei, valamint Varjú Lajos szakmai mentor előadása mellett, kollégáink mutattak be a Nyitott Tanulási Központokban megvalósult jógyakorlatokat.

Részletes információ

Nőből vagyok klubfoglalkozás a mórahalmi Tanulási Központban

2015. januárban még két alkalommal tudtuk megtartani a Nőből vagyok! elnevezésű klubfoglalkozásunkat a mórahalmi Tanulási Központban!

Részletes információ

Több mint 50 véradó volt Derecskén

A Magyar Vöröskereszt Berettyóújfalu Területi Szervezete, a Derecske Városi Jóléti Szolgálat Alapítvány és a Derecske Nyitott Tanulási Központ együtt szervezte meg 2014. december 16-án az év utolsó véradását városunkban. A 9 órakor kezdődő véradásra már 8 órakor kezdtek gyülekezni az érdeklődők.

Részletes információ

Véradás az hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban

A Magyar Vöröskereszt Hódmezővásárhely Városi Szervezete és a Hódmezővásárhelyi Nyitott Tanulási Központ 2014. december 29-én közösen szervezett véradást, melyre a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház területén működő Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó Vérellátó Osztályán került sor.

Részletes információ

Karácsonyi véradás Balassagyarmaton

2014. december 23-án, 15.00 és 18.00 között került megrendezésre Balassagyarmaton a Magyar Vöröskereszt, és a helyi Nyitott Tanulási Központ által szervezett véradás.

Részletes információ

A Pécsi Nyitott Tanulási Központ karácsonyi adománygyűjtése

„Az úúúgy volt…” - kezdhetnénk a történetet, ahogy a Tesz-vesz városi mesék szoktak kezdődni. Az úgy volt, hogy a Pécsi Tanulási Központ is csatlakozni szándékozott a „Nyitok” hálózat „Cipősdoboz akciójához”.

Részletes információ

Karácsonyi készülődés Pécsen

Advent csendjét a karácsonyi készülődés kisebb-nagyobb közösségi alkalmai színesítették a Pécsi Tanulási Központban. Volt hallgatóink és a gesztor intézmény klubtagjai mézeskalács készítésére gyűltek össze az alapítvány tankonyhájában.

Részletes információ

Nőből vagyok!

A mórahalmi Nyitott Tanulási Központban, 2014 novemberében egy négy alkalomból álló klubfoglalkozás valósult meg Nőből vagyok! címmel.

Részletes információ

Jóga bemutató óra a Kecskeméti Tanulási Központban

Az egészséges életmód elengedhetetlen része a rendszeres testmozgás, mégis nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy mindennapi rutinjának szerves részét képezné a sport. Erre világított rá a Kecskeméti Tanulási Központban zajló „Kincsem az egészségem” tanulási program is.

Részletes információ

Önkéntesség Világnapja Baján

2014. december 5-én az Önkéntesség Világnapja alkalmából közös szakmai fórumot tartott a Magyar Vöröskereszt Baja Városi Szervezete és a Bajai Nyitott Tanulási Központ.

Részletes információ

Fogyatékosok Világnapja a Salgótarjáni Tanulási Központban

Az ENSZ 2014. december 3-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira. Ebből az alkalomból a Salgótarjáni Tanulási Központ az Egészségügyi - Szociális Központ Félsziget Napközi- és Lakóotthonával együttműködve autista és értelmi fogyatékos fiatalokat látott vendégül.

Részletes információ

Elsősegély klubdélután Mosonmagyaróváron

December első napján elsősegély oktatás került lebonyolításra a helyi Nyitott Tanulási Központban. Egyszeri alkalom volt, klubdélután keretében. Előzetesen 12-en jelentkeztek és végül 10 fő vett rajta részt.

Részletes információ

Szülő klub a Székesfehérvári Nyitott Tanulási Központban

A Székesfehérvári Nyitott Tanulási Központban a Fejér Megyei Esélyteremtési Irodával közös szervezésben 3 alkalommal Szülő klubot szerveztünk a családi közösségek és a szülői kompetenciák erősítése érdekében speciális szakember bevonásával.

Részletes információ

Angol klub a Csurgói Nyitott Tanulási Központban

„Do you speak English? Yes!” Gyakran elhangzó mondat a Nyitott Tanulási Központ angolos csoportjában. A tanulási központban heti két alkalommal angol órára érkezők, mindezt egyre határozottabban állíthatják.

Részletes információ

Csatlakozzon Ön is a Cipősdoboz akcióhoz!

2014-ben a NYITOK program is csatlakozott az évek óta sikeresen működő Cipősdoboz Akcióhoz. A kezdeményezés célja, hogy minél több rászoruló kisgyermek kaphasson ajándékcsomagot karácsonykor.

Részletes információ

Stresszoldás és nevető jóga klubfoglalkozás Győrben

A stressz, a szorongás, a túlpörgetettség, a feszített munkatempó és életritmus ma már szinte kivétel nélkül mindannyiunkra jellemző, holott egészségromboló hatásai nyilvánvalóak. 2014. november 27-én a Győri Nyitott Tanulási Központban megrendezett klubfoglalkozásunk célja az volt, hogy különféle stresszoldó technikákkal ismertessük meg az érdeklődőket.

Részletes információ
Találatok: 1 - 20